milyen év volt 2020? 

2020 legelején azt éreztem, hogy EZ LESZ AZ AZ ÉV.

Még soha, de sohasem szándékoztam előre tervezni, valahogy összeférhetetlen a türelmetlen kos énemmel, de 2019-legvégén letöltöttem az Évtervező naptárat, és lelkesen hirdettem, hogy kitöltöm és használni is fogom. Másokat is erre buzdítottam. A sors furcsa fintorának tartom, hogy ez az ötlet először 2020-ra jutott eszembe.

Mivel előfordul, hogy elnéző vagyok magammal azokban az esetekben, amikor érzem, hogy eleve vesztesként indulok egy megmérettetésen, nem ostoroztam magam túlságosan, hogy csak az első két oldalig jutottam a tervezésben. Úgy saccoltam, hogy mindjárt folytatom, mert a tervezés azért… Az már valami.

Olvastam, hogy 2020 a patkány éve, a patkány pedig bármilyen helyzetbe kerül, elszántan küzd, a javára fordítja a történéseket. Azt is olvastam, hogy ez a lehetőségek éve lesz.

Apadhatatlan lelkesedésemet csak tüzelte, hogy 2020. tényleg elképesztően jól indult, az acroyoga alaptanfolyamunkra például rengetegen jelentkeztek, és sikere volt! Szárnyaltunk. Hétről-hétre huszonakárhány ember jött el hozzánk, akiket 8 hétig kísértünk, tanítottunk, játszottunk velük és igyekeztünk őket csapattá formálni. Február végén zártuk a 8 hetet, úgy éreztük, hogy a végtelenbe tartunk. Nem tévedtünk.

Megkaptuk a végtelent, csak másképp. Nem kicsit, nagyon.

Tulajdonképpen március 13-tól lezárták az országot, mi pedig parkolópályára állítottuk az acroyoga órákat. A szünet első három napjában úgy ugrottunk bele a pihenésbe, mint Dagobert bácsi a pénzmedencéjébe. Kifejezetten jól esett, hogy semmit sem csinálunk. Három nap után, épp a kertben ténferegetem (mivel sütött a nap), és azon gondolkoztam, hogy ilyen sem volt még, talán az öröm lenne az adekvát reakció továbbra is. Mondjuk, ha az emberben felmerül, hogy örülnie KÉNE, akkor ott már felütötte a fejét egy kis zavar az erőben, de mivel még mindig sütött a nap, elhessegettem a zavaró gondolatokat.

Online ingyen

Mindenki online videókat készített ingyen, (ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnt), mindenki nyüzsgött, inspirált, boldog idézeteket osztott meg, és elkezdett önképezni. Mi is gyártottunk néhány játékos, mozgásos videót, és hitelesen vidámkodtunk, mert tényleg azok voltunk. Azzal, hogy közben miért éreztem úgy magam, mint azok, akik egy bombatámadás alatt fejvesztve szexelnek, egyelőre nem foglalkoztam. Persze tudtam, hogy ez egy veszélyhelyzetben fellépő késztetés, izgalmi állapot, és valószínűleg a túléléshez kell.

Szerintem két hét sem telt bele, hogy a kanapén kössek ki, sorozatokkal körbebástyázva, a folyamatos étkezést pedig csak a kétpercenkénti hírfolyam-görgetés akasztotta meg. Itt detektálható az első megcsömörlésem. Maximumra futtattam az informálódást, és hamar rájöttem, hogy a küldetés lehetetlen. Egyszerűen nem tudtam kihalászni semmi relevánsat, minden mindennek ellentmondott. Ezen a ponton már a szemem is fájt, sokszor a fejem is, így letettem a telefont.

Az Évtervező továbbra is ott volt az éjjeliszekrényen, kitöltetlenül porosodott.

Folyamatosan érkeztek a hírek az ismerősöktől, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerültek, hogy hirtelen kicsúszott a lábuk alól a talaj, nincs munka, bevétel. Megjelentek azok a cikkek, amik azt kezdték elemezni, hogy szabad rosszul lenni. Aztán azok, amik kimondták, a folyamatos örömködés hárítás, hovatovább abúzusszámba is elmehet, mert sokan nagyon nincsenek jól. Ezért próbáljunk meg halkabban inspirálni, mert ez bánthat másokat. Egyetértettem. Legalábbis egy részem. Mert nekem jól esett még mindig lelket önteni, ahogy én erre képes vagyok, acroyogázva.

Írjuk meg a könyvünket!

Ezen a ponton Péter szólt, hogy írjuk meg az akrojóga könyvünket. Tökéletesen igaza volt. Ha nem dobja be ezt a mondatot valamelyik reggel, akkor totálisan bezombulok, de mint mindig, most is látta, meglátta a lényeget, hogy nekem muszáj becsatornáznom valahová az energiáimat, különben felrobbanok. Így írtuk meg a könyvünket, hat hónap alatt.

Mindeközben befejeztem egy izgalmas projektet az Inspirál Cirkuszközponttal, akiknek baromi hálás vagyok, hogy befogadtak, és velük dolgozhattam. Jó egy olyan közösség mindennapjaiba belelátni, akik a cirkuszt nemcsak a szórakoztatás oldaláról közelítik meg, hanem egy erős és élettel teli szociális irányból is. Jó látni, ahogy segítenek nemcsak egymásnak, hanem másoknak is, és a mozgást a közösség erejében is képesek megfogalmazni.

Ment a végtelen, tervezés nélkül. Adaptálódtam a helyzethez, és rájöttem, hogy ez nekem mindig is ment. Az alkalmazkodás a körülményekhez. Optimista vagyok, a szónak abban az igazán nemes értelében, hogy ha felmerül egy probléma, akkor elkezdem keresni a megoldást. Az izgalmi állapot már alábbhagyott, és átvette a megfontoltabb életérzés, aminek alapja volt, hogy fogalmam sincs, meddig fog ez az egész tartani. Így tovább írtam a könyvet, egyeztettem a kiadóval (Bioenergetic) és a karanténnak is vége lett.

Újra acroyoga órák

Május végén újra elkezdtünk órákat tartani, és azt láttuk, hogy az emberek szomjazzák az együttlétet. A mozgást, a játékot, a viháncolást. Az érintkezést. Minden olyan dolgot, amit járványidőben kárhoztatnak. Nekünk azonban szent meggyőződésünk, hogy az immunrendszer akkor erős, ha az egyén jól érzi magát a bőrében. Ehhez pedig alap a kapcsolódás, ami nélkül kizárólag tengődés van. Nagy szavak, de nekem mégis ekkor fogalmazódott meg, hogy az életemet megélni szeretném, nem megúszni. Minek létezem, ha nem élvezem? És nem, nem a hedontista ereszdelahajamra gondolok, a minden mindegyre, hanem arra a mély, belső meggyőződésre, arra a szelíd tudatosságra, hogy inkább kevesebb legyen, de az értékes.

Acroyoga tábor Hvar szigetén

Nem szándékoztunk senkit meggyőzni az igazunkról, inkább megteremtettük a lehetőséget, hogy aki ugyanígy érez, az velünk tarthasson. Elkezdtük szervezni a horvátországi tábort is, és úgy voltunk vele, hogy Péterrel ketten is elmegyünk nyaralni, de azért milyen jó lenne, ha csatlakoznának hozzánk mások is.

A szervezés nehéz volt, mert a mindennapos bizonytalanság akkorra már állandó lett. Ez a legmegterhelőbb ebben az egészben, hogy olyan szabályok jönnek-mennek, amikhez irdatlanul nehéz alkalmazkodni, vagy akár csak megérteni őket. Hogy leírnak egy mondatot, amit sokféleképpen lehet érteni. Aztán ha „rosszul” érted, akkor megbüntetnek. Ez olyan igazságtalan, mondogattam, és tényleg az. De ez sem más, mint egy újabb helyzet, amihez alkalmazkodhatsz, ha úgy döntesz. Kedvenc mondásom, hogy abból főzz, ami van. Vagy kimegyek a boltba. De nem állok le azon búslakodni, hogy rókagombás nyelvhalpástétomot AKARTAM, és miért nincs sehol rókagomba. Enni akkor is kell.

Így történhetett, hogy mi nem törődtünk a szervezési, szabályozási, előírási nehézségekkel, és minden józan megfontolás ellenére rittyentettünk egy elképesztően fantörpikus tábort. Komolyan mondom, hogy a nyugalom szigete volt. Ciceregtek a kabócák, finoman sütött a nap, egy optimista, tettre kész és nyitott csapat tartott velünk. Mertünk elmenni, tengerpartig eljutni. Ma is azt érzem, hogy jó döntés volt.

A problémamegoldási készségem akkorra már szárnyakat kapott, így az sem akasztott meg, hogy amikor mindenkit kitettünk Budapesten, Péter benzinnel tankolta tele a dízelbuszt. Mit nekünk este 11 óra! Hahh! Felütöttem az internetet, az első linkre kattintva eljutottam az erre szakosodott szakikhoz, 20 perc múlva megérkezett az ember, akinek nevét azóta is imáinkba foglaljuk. Szívott, szivattyúzott, egy buddha bölcsességével nyugtatott, majd beindította a kölcsönbuszt. Olyan muzsika volt a motorhang a füleinknek, hogy a szemünk is bepárásodott, szemérmetlenül megölelgettük a szakit, kifizettünk egy valag pénzt neki, és hazaautóztunk!

Kőhegyi tábor, mert az kell

A következő megmérettetés a Kőhegyi tábor volt szeptember elején. Lehet? Nem lehet? Hogy lehet? Jönnek rá az érdeklődők? Van egyáltalán létjogosultsága? Péter szerint „perszehogy”. Megszerveztük, lebonyolítottuk (kicsit villogok ezzel a szóval, bocsi), és annak a közel 30 embernek reményeink szerint egy igazi, hamisítatlan örömélményt adtunk. És magunknak is. Ezúton is köszönjük nekik, a kőhegyi csapatnak és a mindenségnek.

Ezután már minden gyorsabban pörgött, csak úgy futottak a hetek. Ameddig tudtuk, tartottuk az órákat. A hála folyamatos kísérőnk volt, az érdeklődés és az örömszint a fellegekbe repített minket. Éreztük, hogy ezért érdemes dolgozni, hétről-hétre újabb anyagot kitalálni, kreatívnak lenni. Lénárt Gitta lelkes gyakorló, amióta velünk van biztat, inspirál, kísér minket, a kiadónkkal is ő kötött össze. Ilyen ez a közösség.

Kray Zsuzsi nélkül sokkal kevesebbek lettünk volna, egyszerűen nagyszerű acroyoga asszisztens. A közös munka nemcsak élvezetes volt, hanem formáló is, sokat tanultam és tanulok tőle gondolkodásmódról, hozzáállásról és tervezésről is. Nélküle a csapatunk sokkal szegényebb lenne.

Vállalkozói lét és egy állandó meló

A nyáron kaptam egy csodálatos munkát, az AUM Jógaközpont oktatásszervezője lettem. Az a hangulat, hozzáállás, ami abban a csapatban általános, nehezen megfogalmazható. Még sosem volt olyan munkahelyem, ahol ennyire magától értetődően és általánosan azt éreztem, hogy nemcsak számítok, hanem meg is bíznak bennem. Ha hibázom, akkor tanulhatok belőle. Ahol segítenek, biztatnak, emelnek. Ahol a kollégák jóindulatúak, és őszinték. A feladat összetett, kihívásokkal teli, mégis engedik, hogy kreatív legyek, hogy felfedezzek, meghallgatják az ötleteimet. Elképesztő.

Az állandó munka pontosan azt a biztonságot adta, amire vágytam. A vállalkozói lét szabadság és kötöttség is egyben. Amikor a magam ura vagyok, az sokkal nagyobb felelősség, és egyben sokkal kiszámíthatatlanabb is. Sokszor olvastam, hogy a vállalkozói lét nem való mindenkinek, mert nehéz. Ez így van. A nehézségek sokszor lefelé nyomnak, a rugalmasság és az optimizmus alapvető, aki ezt nem éli zsigerből, annak csak szenvedés, ha vállalkozik. Igyekeztem egyensúlyt teremteni ezek között az érzések között, de bevallom, ebben az évben nehezemre esett. Így érkezett meg hozzám az AUM ajánlata. Mondhatnám, hogy égi ajándék, de egyrészt nem akarok nyálasan fogalmazni, másrészt nem égi, „csak” ajándék. Péter szerint annak a kemény munkának a hozama, amit az elmúlt években csináltam. Hajlandó vagyok elfogadni ezt a magyarázatot, még akkor is, ha mindig nehezemre esik elismerni, ha valamit jól csinálok. Van egy olyan hozzáállásom, hogy amire én képes vagyok, arra mindenki az. Péter segített meglátni, hogy nyugodtan elismerhetem néha, ha letettem valamit az asztalra, hovatovább örülhetek is ennek.

Péter, aki külön bekezdést érdemel

Péterért sem győzök eléggé hálásnak lenni, olyan társ, akire mindig vágytam. Érzékeny, nyugodt, bölcs és figyelmes. A környezetére, önmagára. Mindig emel, biztat, enged. Loboghatok, futkározhatok, olvashatok neki reggelente érdekességeket a nagyvilágból a kávé mellett, végighallgatja a kiselőadásaimat az életről és egyéb fontos dolgokról. Képes megnyugtatni. 2020 ha lehet, még jobban összekovácsolt minket.

A leállás megint itt van

Az acroyoga órákat novembertől megint szüneteltetni kell, így ráugrottam a honlapunkra, és rendbe hoztam. Olyan fantasztikus segítséggel, mint például Marschalek Ágié, aki vérprofi, kedves és türelmes. Horváth Irma ajánlotta, aki a Kaptáros közösségi hálóban ilyen fantasztikus szakembereket ismer. Mécs Gergő ügyel a honlap biztonságára, a pázmányos barátságok ritka kincsek, mindenkinek mondom. A honlapra visszatérve: még van vele munka, de azért elég jó már most is.

Új tervek fújnak a divatban

2021-re már tervezzük az Acro Fascial Concept – Testtartásfejlesztés a mozdulat és az érintés erejével 6 alkalmas zárt órasorozatunkat, ahol a testtartás fejlesztése lesz a fókuszban. Már egy ideje dolgozunk azon a rendszeren, ahol az acroyoga játékossága, a lunár pozíciók terápiás ereje, a kötőszöveti érintés rétegei, a biztonságos nyújtás alapjai egy olyan rendszerbe vannak ágyazva, amely képes arra, hogy a testtartási mintákat optimális irányba terelje. Alig várom, hogy többet is mondhassak erről.

Szóval most itt tartunk, itt tartok. Az Évtervezőt idén is letöltöm, hátha használom majd. Mert jó látni az irányokat. Ha el kell térni tőlük, akkor megtesszük. De az biztos, hogy kitartunk, játszunk, élményt adunk, és továbbra is azon leszünk, hogy aki hozzánk jár akár TestSzobrász kezelésre, akár csoportos vagy magánórára, táborba vagy workshopra, energikusabban és jobb közérzettel menjen el, mint ahogy érkezett.

2020 elején azt éreztem, hogy ez lesz AZ AZ ÉV. Aztán elbizonytalanodtam. És a végére megint azt érzem, hogy ez AZ AZ ÉV volt. Minden nyűgével, nehézségével és aztán a megoldásaival együtt. Nemcsak fennmaradtunk, hanem úsztunk is. Ha ez így sikerült, akkor 2021-be már bele sem merek gondolni. De minek is?